2014. december 22., hétfő

A tuti mézeskalács recept már rég nem titok



             
 Ez a recept mindig beválik. És isteni finoooom!Nem lehet eleget sütni belőle. Én eleve dupla adagot szoktam, ez a mennyiség tölti ki a legnagyobb sütis dobozomat. Tavaly elkövettem azt a hibát, hogy három nappal szenteste előtt sütöttem meg, és mire eljött a Jézuska, új adagot kellett készítenem, mert addigra elfogyott az első! Így idén - egy tepsinyi kóstoló után - szigorúan elrejtettem a többit. 
A recept Horváth Ilona híres szakácskönyvéből való.

Hozzávalók:

  • 250 g méz
  • 500 g liszt
  • 100 g vaj/margarin
  • 100 g cukor
  • 1 tojás
  • 2 tojássárgája
  • 1 csapott kk. szódabikarbóna
  • ízlés szerint mézeskalács fűszerkeverék

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 C fokra.
Felmelegítjük a mézet és feloldjuk benne a vajat. A többi hozzávalót is hozzáöntjük, összegyúrjuk, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Másnap reggel kivesszük, hogy kicsit felmelegedjen, mire délután nekilátunk.
Átgyúrjuk, majd kb. 3-4 mm vastagra kinyújtjuk és figurákat szúrunk ki belőle. Megkenjük tojássárgájás-tejföllel, sütőpapírra tesszük és  megsütjük (kb. 5-10 perc) Ne várjuk meg,míg elkezd barnulni, mert akkor túl száraz lesz! Ha kihűlt, cukormázzal díszítjük és hagyjuk megszáradni, mielőtt dobozba tesszük. 


Cukormáz: 1 tojásfehérjét keményre verünk és lassanként kb. 150 g porcukrot keverünk hozzá. 

A tésztából készíthetünk mézeskalács házikót is. Nálunk idén a névre szóló, szív alakú mézesek egyben "ültetőkártyákként" is fognak funkcionálni.




2014. december 16., kedd

A Piros, az Arany és a Sötét Zöld




   Hurrá! Végre elkészültem az idei ajtódíszeinkkel! Ez alkalommal - a mi ajtónkon legalábbis - nem szokványos alapanyagokból állítottam össze ezt a koszorút és nem is kimondottan a karácsony vagy más, az évszakból kiragadott momentumot jelenítettem meg rajta, hanem éppen ellenkezőleg: az összes téli eseményt próbáltam felsorakoztatni.


Szükséges anyagok, eszközök:



  • olló, ragasztó, szalagok,
  • koszorú alap (az enyém aranyszínűre festett szalmából van)
  • színes karton papír, vatta, 
  • dekorgumi (arany, csillámló, piros, bordó, sötét zöld, fehér)
  • kicsi, piros gömbök
  • piros selyem a masnihoz

   Az elkészítése roppant egyszerű, szerintem jól látható a képeken. A figurák dekorgumiból készültek és iskolai általános ragasztóval rögzítettem őket a koszorú alaphoz illetve a más színű részeket, a mikulás sapkán  a vattát is odaragasztja ez a típus. A kis piros gömbök zsinórját átfűztem a szalmaszálak közötti réseken és hátul összekötöttem őket. Most nem volt kedvem varrni, így a nagy masnihoz egyszerűen kartonpapírból vágtam vázat, ezt piros selyem téglalapba csomagoltam, hátul összeragasztottam a széleket, a közepét egy keskenyebb téglalappal szorítottam meg és hogy 3D legyen, kartondarabkát tömtem alá. A masni oldalait sem varrtam össze (persze Ti nyugodtan varrjátok! úgy szebb), hanem csak levágtam, mert tudtam, hogy úgysem látszódik.


És akkor a szimbolika: (persze ez esetleges, hogy mások is így értékelik-e)

A nagy piros masni egyértelműen az ajándékokra, meglepetésre emlékeztet.
A harang az ünnepre, az emelkedett hangulatra.
A hullócsillag a titokzatosságra, szentségre, elmélkedésre és megvilágosodásra,
A fenyő a csillaggal a karácsony ünnepére.
A mikulás sapka a Télapóra, illetve a fehér, vattából készült bajusz formájú szegély a Mikulás és Hercule Poirot bajuszára (egyik kedvenc regényhősöm ;-) )
A hóember a fehérségre, a téli játékokra. Nem megszokott, arany és csillogó viselete (gombok, orr, cilinder) a szilvesztert, a szórakozást, bulizást juttatja eszembe, a mellette elhelyezett piros gömbök pedig egyszerre a hógolyókat és a mulatságot, ünnepet.


   Terveztem még egy lelógó "Boldog Telet!" táblácskát is, de úgy érzem, már nem fér rá sehová sem. Azt hiszem, az előbb ismertetett figurák úgyis mindenkinek az eszébe juttatják a tél sokszínűségét, vidámságát vagy éppen ellenkezőleg: elegáns, csendes meghittségét. Azt hiszem, a tél mindenkinek mást jelent és néha minden évben változik az, hogy mit. Egy biztos: nálunk a tél nem az az unalmas, szürke és fagyott évszak, mint amilyennek mediterrán szemmel, messziről nézve első ránézésre tűnik. Tehát örüljünk együtt a télnek! :-)



2014. december 5., péntek

Karácsonyi kaspók

   Íme, egy végtelenül egyszerű, de hatását és hangulatát tekintve nagyszerű ötlet: öltöztessük karácsonyi ünneplőbe a jól látható helyeken lévő kaspóinkat is:


Utána

 Mindössze arany színű festék spray-re, széles piros szalagra és kis angyalka díszekre van szükségünk. Az elkészítés értelemszerű (ne felejtsük el megtisztítani a virágcserepet/kaspót!).


Előtte

2014. december 4., csütörtök

Fessünk üvegmatricát!



Ez egy egyszerű kreatív hobby technika, mellyel minden évszakban feldobhatjuk, felfrissíthetjük az otthonunkat. Az ablakokra ragasztott üvegmatricák szó szerint megszínesítik a hétköznapjainkat, emellett megfestésük jó kis közös program lehet a gyermekeinkkel.



Alapanyagok, eszközök


  • átlátszó műanyag fólia
  • kontúr festék
  • színező (kitöltő) festék
  • sablon







Elkészítés



Az elkészítés roppant egyszerű: választunk egy tetszőleges sablont, ráfektetünk egy átlátszó műanyag fóliát, kontúr festékkel átrajzoljuk s hagyjuk megszáradni (kb. 4 óra). 







Majd kiszínezzük a kitöltő festékkel.















Másnap, kb. 24 óra elteltével lehúzzuk a fóliáról és felragasztjuk a díszítendő felületre.













Tippek és trükkök



  • Nem lehet felcserélni a kontúr festéket a simával! A kontúr festéket nem lehet nélkülözni
  • A szín mindenhol érjen hozzá a kontúrhoz és legyen elég vastagon kenve (különben szétszakad, mikor levesszük a fóliáról).
  • Onnan lehet tudni, hogy eléggé megszáradt-e, hogy könnyen lejön a fóliáról, merevnek tűnik. Ha vakargatni kell, biztosan száradnia kell még.
  • Ne ragasszuk párásodó ablakra, mert az üvegmatricák vízoldhatóak és lefolynak tőle az ablakról.
  • Ne hagyjuk fent hónapokig az ablakokon, mert a napsütéstől ráéghet és nem fogjuk tudni leszedni többet, csak kés/sniccer, fémdörzsi és hajszárító segítségével.

  • Próbáljuk elhasználni a bontott festéket, mert idővel besűrűsödik, nehezen kezelhetővé válik, megszáradva pedig repedezik.
  • Sablont találhatunk interneten, újságokban, kifestőkben, de rajzolhatunk is.
  • Használat előtt ne rázzuk fel a festéket! Ha mégis buborékos lesz a kép, próbáljuk pl. fogpiszkáló hegyével kidurrantani vagy kiterelgetni belőle.
  • Fólia helyett használhatunk műanyag lapkákat vagy előre dombornyomott műanyag lapokat (ez tipikusan kisgyerekeknek való). A merevebb, üvegmatrica készítéshez gyártott fóliákat ki is vághatjuk a mintával együtt és dekorálhatunk vele.
  • Ha beszárad a festék, nem kell még kidobni, csak el kell távolítani a száraz réteget (ez nagyon könnyű, mert egészben kijön): levesszük a fejet, kitisztítjuk tűvel, a flakonból pedig pl. fogpiszkálóval húzzuk ki.
  • Ha nagyon tetszik egy-egy kép és jó minőségű festékkel lett készítve, miután levettük az üvegről, műanyag fóliába téve eltehetjük és egy év múlva újra használható (nem mindig).
  • Ez itt nem a reklám helye, de az a tapasztalatom (sok éve festek üvegmatricát), hogy a német és a francia festék a jó minőségű, könnyen kezelhető (a koreai pedig nem az).




2014. december 3., szerda

Adventi kosár

Igen, nem csal a szemed: ez itt egy kosárnyi adventi koszorú! :-) Saját találmány, de azért nem hiszem, hogy én találtam volna fel a spanyol viaszt. Mindenesetre nekem is kipattant a fejemből ez az ötlet.



Tisztában vagyok vele, hogy ez a koszorú nem hétköznapi, hagyományos értelemben nem is igazi koszorú, de szerintem a mai világban egy gyors és csinos megoldás valami régit egy új köntösben bemutatva.

 Az elkészítéshez szükséges:

  • 4 db gyertya
  • gyertya alátét
  • sok apró, egyforma díszecske
  • fenyőtobozok
  • fonott kosár
  • 4 cm széles piros szalag
  • műhó spray
  • tű, piros cérna
  • kis darab hungarocell




A legtöbb háztartásban - főleg ha lakik ott kreatív személy - megtalálhatóak ezek az alapanyagok.


Természetesen a színek és a formák
szabadon cserélgethetőek, nekem most ez a piros-fehér-ezüst kombináció tetszett meg. Mindössze annyit kell tenni, hogy elhelyezzük körben a fenyőtobozokat, középre kör alakúra vágott hungarocellt vagy hasonló anyagot teszünk, ezekre ültetjük a gyertyákat (lehetnek teamécsesek, de akár hosszúak is), a kosarat belül körbe béleljük szalaggal és a tobozok közötti hézagokat kitöltjük kis díszekkel. Majd lefújjuk az egészet műhóval. Végül kis masnikat készítünk és a kosár oldalára varrjuk, illetve én a gyertyák közé is fektettem egyet, hogy eltakarjam a hungarocellt.



És voilá! Ragasztás,ragasztó pisztoly, festék, koszorú alap nélkül, egyszerű, olcsó alapanyagokból, modern, hangulatos, elegáns adventi kosár készült. :-)